A IV. biciklitúra
/Pilis, 2003. szeptember 6./
 
   

A Duna-túra edzőtúrájának mérsékelt sikere után néhányan elhatároztuk, hogy az akkor kihagyott Pap-rétről mindenképpen szeretnénk legurulni Szentendrére. Meg is terveztünk egy könnyített „B turnus” jellegű túrát. Közben a Zoli kitalálta, hogy kellene egy összejövetelt tartani, fényképnézegetéssel, társasjátékozással. A kettőt sikeresen kombináltuk, mégpedig olyan szerencsés módon, hogy Zolinak másnap reggel már nem kellett hazatekerni. A túrát széles körben meg is hirdettük. Szeptember első szombatján, gyönyörű késő nyári időben találkoztunk a békásmegyeri HÉV megállóban. Négyen... Nos, őket mindenképpen érdemes név szerint is megemlíteni: Völgyi Kati (félig betegen), Elek Peti, Csík Zoli és Lévai Balázs.

Az eredeti terveket racionalizáltuk, és ennek következtében Pap-rétről nem legurultunk, hanem feltekertünk. Az emelkedőtől elfáradva, és bevárva a lemaradókat, egy kanyarnál megebédeltünk. Kipihenve magunkat tovább tekertünk. 150 méter után megérkeztünk az idilli, füves, napos Pap-rétre. Utunkat Pilisszentlászlón keresztül folytattuk, majd Pilisszentkereszt fölött elérve a Dobogókőre vezető utat megint megebédeltünk, miközben egy kis mini maffia keretében eldöntöttük, hogy merre menjünk tovább. A választást megkönnyítette, hogy két irány között lehetett dönteni: jobb illetve bal. Végül optimálisan úgy határoztunk, hogy egy biztosan nagy gurulás reményében még tekerünk felfelé egy pár kilométert. Ez volt a túra mélypontja, hiszen már viszonylag fáradtan kellett száguldozó autók és motorok mellett haladni. Szerencsére tényleg csak pár kilométerről volt szó. A Két-Bükkfa-nyeregre felérve még eligazítottunk két szlovákiai magyart / magyarul is beszélő szlovákot, majd felöltözve nekivágtunk a lejtőnek. A kiadós gurulás után megkerestük Esztergom vasútállomását, ahol vonatjegyvétel közben meggyőződtünk arról, hogy az EU csatlakozás után sem kell attól tartani, hogy elveszítjük nemzeti sajátosságainkat (pl. magasan automatizált jegykiadás). Bár kétségtelenül ennek is vannak előnyei: áram nélkül is megy, a vírusok közül is csak az influenza okozhat veszélyt, hacker támadástól sem kell tartani stb. Innen rövid vonatozás következett Solymárig, ahonnan szintén gyorsan megérkeztünk a Zoliékhoz.

Nem sokkal később elkezdtünk egyre többen lenni, sorra jöttek az emberek, fél-egy órás turnusokban. Estére már közel húszan voltunk. Ettünk-ittunk, megpróbáltuk megnézni a Holdat, távcső nélkül egészen jól sikerült. Megnéztük Réka képeit is, amit már soha senki sem fog tudni letörölni. Fél egy magasságában kitaláltuk, hogy társasjátékozunk. Ezen a kék csapat igen előkelő helyezést ért el, bár voltak, akik a nagyobb szerencséjüknek köszönhetően több pontot gyűjtöttek. Ezután éjjel három óra körül maffia szerveződött, de ebben e sorok írója, és néhány társa már nem vett részt (tisztességes és álmos állampolgár lévén). Azt még tudjuk, hogy ki volt a gyilkos és ki nem, de félve a bosszútól nem írjuk le. A következő emlékkép a nyolc órakor felhangzó bimm-bamm óra hangja volt. Ekkor még sikerült visszaaludni, de a nem sokkal később elkezdődött mosogatás már végleg a reggelt jelezte. Időközben megfogyva (volt, aki még az utolsó, míg néhányan az első busszal elmentek) megreggeliztünk, majd szomorúan vettünk búcsút házigazdáinktól, akik majdnem megígérték, hogy lesz még ilyen összejövetel.

Lévai Balázs