A II. egynapos kirándulás
/Bakony, 2001. szeptember 29./
 
   

Ezen a kiránduláson a Kikki vett részt, akit elkísért még Dóri, Bema, Krisztián, Gyuri, TT és Gábor is. A kirándulásnak az volt a különlegessége, hogy minden kétlábú résztvevője B-s volt. Szombaton, 6 óra 10 perckor találkoztunk a Déliben. A korai időpont ellenére mindenki időben ott volt, felszálltunk a vonatra, ahol egyeseknek sikerült még egy kicsit aludniuk, a többiek pedig ásításokkal és szokatlanul hosszú pislogásokkal megszakított társalgást folytattak.

Mire megérkeztünk Zirora (a régi, elavult térképeken még Zirc néven szerepel) már mindenkinek sikerült felébrednie, és elindultunk boltot keresni, mert az egyik meg nem nevezett résztvevő teljes kajakészletét felélte a vonatút során. Végül találtunk is egy Coop-ot, ahol Tamás a bevásárlókocsi egy új, addig ismeretlen felhasználási módjára hívta fel a vidéki lakosok figyelmét. Aztán elindultunk Vinyére, ami akkor még nagyon távolinak tűnt (főleg szűkös időintervallumunk miatt). Az első 200 méter után kezdtem elfáradni, és arra gondoltam, hogy talán érdemes lenne még most visszafordulni. Aztán, ahogy egyre melegebb lett, és elmúlt a reggeli fáradtság, jó ütemben menetelt a csapat. Az egyetlen problémát a vizes fű jelentette, amitől mindenki cipője, sőt túrabakancsa is egy pillanat alatt átázott. Ekkor a kevésbé tűrőképes túrázók a vasúti sínen folytatták az útjukat, és érzékeny búcsút vettünk a többiektől, azaz Dóritól és Kikkitől, akik a turistaúton maradtak. Eljutottunk Porva-Csesznek vasútállomásig, ahol megelégedéssel nyugtáztuk, hogy van még elég időnk eljutni Vinyéig. Ezért itt meg is álltunk, ettünk, ittunk, és átsegítettünk egy sünit a síneken. Ezután továbbindultunk, most már a turistaúton, amíg a hímnemű túrázók észre nem vették az első vasúti alagutat a háromból, amin természetesen keresztül akartak gyalogolni. Most már három részre szakadva mentünk tovább: Dóri és Kikki a turistaúton, TT és Bema kicsit lemaradva, Krisztián, Gyuri és Gábor pedig előrébb a síneken. Már az első alagútban is „indokolatlan” félelmeink támadtak, de persze Gyurira mindig lehet számítani, most is megnyugtatott minket, azóta már szinte szállóigévé vált mondatával: „Erre elment egy vonat, most sokáig nem jön.” Az állítás igaznak bizonyult, mivel az első alagútból élve kerültünk ki. Ezután, amikor a második, szerencsére már jóval rövidebb alagútban voltunk, Gyuri hirtelen megszólalt: „Várjatok! ... Futás!” Ekkor már mi is hallottuk a dudáló vonatot és négyzetre emelt adrenalinszinttel futottunk ki az alagútból. Amikor Bema és TT utolértek bennünket, még kissé remegve meséltük a történteket, mire elárulták, hogy velük is pont ugyanez történt, csak az első alagútban.

Ezután időben megérkeztünk Vinyére, elindultunk hazafelé a vonattal. Útközben megtörtént a csoda, amin azóta a világ legnagyobb koponyái (a 6 + 1 résztvevő) törik a fejüket, hiába. A történetet hosszú volna leírni, inkább kérdezzétek meg valakitől, aki jelen volt. Az öreg bácsit és unokáját utaztató nénit pedig arra kérjük, hogy ha olvassa ezt az írást, feltétlenül lépjen kapcsolatba egyesületünk valamelyik tagjával.

Ezt követően Bema mindenkit megvert a kezedet egy esetben se tedd keresztbe versenyben. Miután megérkeztünk a Délibe, mindenki hazaindult, azzal a jóleső fáradtsággal, amitől azt hiszem, következő nap mindannyian délig aludtunk.

Boross Gábor