A IV. egynapos kirándulás
/Börzsöny, 2002. március 10./
 
 
 

Legutóbbi, negyedik egynapos kirándulásunk a Börzsöny vadregényes tájain vezetett. Ez a kirándulás rendkívül szűk körű volt, a 9.b-ből Julcsi és Panni jött el, míg a 12.b-t Gyuri és Krisztián képviselte.

Reggel találkoztunk a Nyugati pályaudvaron. A jegyek megvétele után felültünk a vonatra, amely hamarosan el is indult. Útközben csapatunk Panni francia házi feladatának hiányosságait igyekezett pótolni, kisebb-nagyobb sikerrel. Ehhez a kulturális programhoz Panni a feladatokkal, Julcsi nagy lelkesedéssel, Gyuri pedig franciatudásával járult hozzá. Az én tisztem csupán megörökíteni az utókornak. Drégelyig utaztunk, ahol leszálltunk a vonatról, és a vár felé vettük utunkat. A meghívóban a kirándulás helyére csak egy versrészlet utalt. Akik megfejtették a rejtvényt, azok tudják, hogy a részlet Arany János Szondi két apródja című balladájából származott. Ebből már nyilvánvaló volt, hogy a drégelyi várat szeretnénk meghódítani. Visszatérve a kiránduláshoz, hamarosan elértük a várat, és a 444 méteres csúcsról az egész vidék elénk tárult. Itt egy kicsit megpihentünk. Volt ugyan egy kis szél, de a Nap szépen sütött, így összességében szép idő volt. A várrom éppen felújítás alatt állt, ezt különféle kő- és sóderhalmok jelezték.

Azonban ez még csak az út kisebb része volt, ezért tovább is indultunk Diósjenő felé. Ez az út azonban előre nem látható veszélyeket tartogatott számunkra. A gyaloglás közben az útépítésekről folytattunk érdekes eszmecserét. Minden igyekezetünk ellenére utunk egyes részein nem voltunk tisztában sem helyzetünkkel, sem pedig azzal, hogy merre kéne tovább menni. Egy alkalommal az egyik turistaútról a sárga jelzésre kellett áttérnünk. Meg is találtuk a sárga jelzést, azonban arra nem számíthattunk, hogy a kóbor apácák megtévesztésére áljelzéseket festettek fel. A helyzet jelentős fejtörést okozott kis csapatunknak, mivel legalább két sárga csík is volt az ösvény mellett, és az iránya is stimmelt. Nemsokára viszont egy meredek hegyoldal tetején találtuk magunkat, ahol már nem volt több jelzés. Itt egy kis pihenőt tartottunk. Aggodalmunkat fokozta, hogy amikor Panni elővette a telefonját, azon az „Üdvözöljük Szlovákiában!” üzenet jelent meg. Pihenés közben helyzetünk meghatározása mellett a zeneművészet iránti éhségünket is csillapítottuk. Orosz Erzsébet tanárnő büszke lehetne ránk, hiszen Julcsi zenei ismereteinek hála a már említett telefon dallamszerkesztőjében sikeresen előállt a fagyis autó szignálja. A helyzetet végül úgy oldottuk meg, hogy az előző jelzésen haladtunk tovább. Hamarosan meg is találtuk a valódi sárga jelzést, persze később ezt is sikerült elveszteni. Julcsi egyszer még biztosan látta a megfelelő utat, de aztán mégse találtuk meg. Az egyik elágazásnál az útjelző tábla tetején egy állati eredetű koponyát találtunk, valószínűleg egy pajkos túrázó tette közszemlére. A csontváz többi része az ösvény mellett hevert, megrázó élményként hatva Pannira. Már Diósjenő felé közeledtünk, amikor a távolban láttuk elmenni a vonatot, mellyel a tervek szerint hazautaztunk volna. „Annyi baj legyen!” - gondoltuk. Útközben Julcsi még gyűjtött mohát és hóvirágot, persze gyökerestül, hogy otthon elültesse. Diósjenőre érkezve szerencsére találtunk egy éppen Vácra induló buszt, amellyel el is jöttünk. Vácott vonatra szálltunk, és így „normaidőn” belül hazaértünk.

Összegzésként talán jól nézne ki, ha itt közölném az általunk megtett távot, ám ez technikai okok miatt nem áll módomban. Legyen elég annyi, hogy egy kellemes börzsönyi kirándulás keretében meghódítottuk Drégely várát.

Homoródi Krisztián