Az I. matekos tábor
/Vértes, 1998. június 6-7./
 
 
 

Ez volt az első Csík Zoltán Tanár Úr által szervezett kirándulás. Mi, a 8.b-sek még nem is ismertük őt, mert ő ekkortájt még csak a 7.b-nek tartott matekszakkört. Minket hasonló téren az Elek Peti szórakoztatott.

A kirándulásra az 1998. év 6. hónapjának 6. és 7. napján került sor. A szervezők részéről Jut, Peti és a Tanár Úr voltak jelen. A 7.b-t Sári, Dóri, Kriszta, Évi, Panni, Zsuzsa, Gábor és Gergő, az idősebbeket a Nóra, Noémi, Erika, Krisztián, Bema, Tamás, Marci, Gyuri nyolcas képviselte.

Szombaton 10 óra körül találkoztunk a Keletiben, majd Tatabányáig vonatoztunk. Onnan busszal mentünk a kőhányáspusztai Pedagógus Kulcsosházhoz. Hamar belaktuk a házat, melynek tulaja nem sokkal később ott is hagyott minket. A délután folyamán elmentünk kirándulni. Először Vérteskozmára gyalogoltunk, ahol a nagy meleg miatt egy templomban hűsöltünk. Ezután folytattuk a túrát Várgesztes irányába. Ott mindenki fagyizott és macskázott, illetve a Magyar Nemzeti Bank képviselői a 100 Forintossal kísérleteztek. Késő délután hazafelé indultunk. Hazaérkezés utáni időt egy páran (egészen pontosan ketten) a Rubik kocka tanulmányozásával és többszöri kirakásával töltötték. Eközben a többiek „Csak a kockára koncentrálj!” felszólítással borzolták kedélyeiket. Este közös krumplipucolást rendeztünk, hogy még aznap legyen valami a beígért paprikáskrumpliból. Közben tüzet raktunk és pudingot is főztünk. A vacsora után a többség szóláncozott vagy maffiázott, míg mások átalakították az épület áramellátását, ugyanis az eredeti kivitelében nem igazán működött. Este 11 körül bekopogott a házba egy magányos cseh turista, szállást kérve. Beengedtük, mire ő cserébe jófajta cseresznyével kínált minket. Hajnali 1 óra tájban közös fogmosás volt az országút melletti kútnál, aztán mindenki nyugovóra tért.

Vasárnap reggel sokáig aludtunk, kelés után mindenki elfogyasztotta reggelijét. Úgy 11 körül jött a tulaj a kulcsért, mi meg elindultunk Várgesztesre. Ebédidőben értünk oda, így először mindenki fagyizott egyet a várban. Egy kis pihenés után késő délutánig folyt a métázás. Ekkor elbuszoztunk Tatabányára, ahonnan nem sokkal később ment a vonatunk Budapestre. Vasárnap este lévén olyan tömeg volt a vonaton, hogy a folyosón is alig fértünk el. Valahogy azért mégis elhelyezkedtünk, és mi a 8.b-sek kétségbeesett biológiatanulásba kezdtünk, ugyanis másnap nagydolgozatot írtunk rendszertanból. Végül negyed 8-kor hazaértünk a Keletibe.

Pilissy György