A XIII. matekos tábor
/Kis-Balaton és környéke, 2001. július 26. - augusztus 1./
 
 
 

Mottó: „Én is voltam az erdőben, aztán hazamentem gombát szedni.”

Idén a nagysikerű tavalyi vándortábort folytattuk, Gyenesdiásról indultunk és a Kis-Balaton (tágabb) környékét akartuk bejárni. Ezt tartottuk is. Az indulást hosszas tervezgetés előzte meg, az első verziót gyorsan követte a második, főleg a friss szlovákiai emlékek miatt. Na persze a második tervezet sem azért készült, hogy tartsuk magunkat hozzá. Ez az egyik legnépesebb túra volt, 16-an később 14-en voltunk. A szenvedő alanyok: Julcsi, Réka, Szőke Zsófi, Kati, Brigi, Ági, Kianek Zsófi, Rita, Raul, Krisztián, Kata, Dóri, Brózik Zsófi, Gyuri. A vezetőséget Tanár Úr és Balázs képviselte /szavazatszámlálók/.

Július 26.
Mérsékelten korai indulás után délután egy óra körül érkeztünk meg a gyenesdiási iskola udvarára. Felvertük a sátrakat és elindultunk megnézni a közelben található bányát. Itt tavaly már jártunk néhányan, de úgy gondoltuk, hogy a többieknek is látniuk kell. Ekkor néhány emberen már látszottak a titokzatos gyenesi kór tünetei: piros kiütések a bőrön, a tudat fokozatos átalakulása. A kórt az iskolában található, nagyon hívogató külsejű székek és padok terjesztik. Halálosnak látszik, de nem az. Feltűnő a helyismerettel rendelkezők rezisztenciája. A bányában Raul jóvoltából ismét guríthattunk gumiabroncsot, idén kettőt is felcipelt. Az első szépen sikerült, de csak 8,1 pontot kapott. A másodikat Gyuri indította, ez telibe kapott egy fenyőfát (célzás: 10 pont, összérték csak 5). Egyhangúan megszavaztuk, hogy hozza vissza. Ez nagyon látványos volt, mert Raullal ellentétben nem körbe ment, hanem a legrövidebb utat választotta. Ezt már a kétfős kirándulócsoport is érdeklődve szemlélte. A harmadik gurítás volt a legszebb, a gumi egészen a katlan aljáig gurult, néhány ugratóval tarkítva (nehézség: 9,5 pont, kivitelezés: 10 pont). Ezután a nagy meleg miatt a kilátó helyett a Balatont vettük célba. Bár a meleg csak a levegőre volt igaz, végül a két hajlott korú résztvevő is „belevetette” magát a jégtáblák közé. Vacsorára lecsót főztünk.

Július 27.
Erre a napra a Kis-Balaton bejárását terveztük, de ez kommunikációs hiba miatt meghiúsult. Egyébként is jól indult a nap, mert a vonatot lekéstük. Kinéztünk egy buszt, de az nem jött. A következővel viszont csak késve értünk a fenékpusztai kutatóházhoz. Nem vesztettünk semmit, ugyanis itt közölték velünk, hogy csak busszal vagy kocsival látogatható a nemzeti park. Egyik sem volt nálunk, így rövid ideig várakoztunk egy buszmegállónak tűnő aszfaltkiszélesedésnél, majd visszagyalogoltunk egy igazi buszmegállóhoz. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy félrevezettek minket, ezért ücsörögtünk az úton, a buszra várva. Visszabuszoztunk Keszthelyre. Itt egyesekben már égető vágy uralkodott a fukuokai vízilabda VB eredményei iránt. Ezzel egy időben az izgalom fenntartása miatt mindent megtettek, hogy mégse tudják meg. Végül a kíváncsiság győzött, és vettek egy újságot. A buszunk csak este indult, így az ebédet a Festetics-kastély parkjában költöttük el. Itt egy gyepmester ügyelt a rendre, hangosan sípolva, ha valaki a fűre lépett. Több se kellett a Brigi-Julcsi párosnak és lelkes követőiknek, a szökőkútba vetették magukat, hatalmas pancsolást rendezve. A parkőr valószínűleg csak a fűre vigyázott, mert elég sokáig tartott mire észrevette a nem rendeltetésszerű használatot. A szemfülesek időben kiszálltak, de Brigi nem nagyon vette a lapot. Nagy nehezen észrevette, hogy integetünk neki a közelgő veszély miatt, de rövid visszaintegetés után újra a vízben volt. Szerencsére megúszta egy figyelmeztetéssel. Amíg megszáradtak néhányan elmentünk bevásárolni a vacsorához. Az Ágiék ettek akciós, már éppen lejárós Solerot, de nem lett semmi bajuk tőle. Az estét Zalaváron töltöttük. Az első órát a sátrakban, de néhány igen beszédes kedvű helyi miatt a Főnök úgy döntött, hogy biztosabb az épület. Ezen a napon jelentősen gyarapítottuk a megtett kilométereket, de gyalog csak keveset mentünk.

Július 28.
Sajnos csökkent a létszámunk, Kianek Zsófi és Brigi hazamentek. Immár 14-en nekivágtunk az igazi vándortábornak. Kimerítő 1500 méter után beiktattunk egy 2,5 órás pihenőt. Itt megnéztük a zalavári Kis-Balaton házat. Mellette volt egy kis templom is, ebben a rezonancia jelenségét is kipróbálhattuk. A zöld jelzést követve elindultunk Alsórajk felé. A jelzés azonban egyszer csak eltűnt, innen intuitív tájékozódással elindultunk irányba. Egy mező mellé érve megebédeltünk, biztos, ami biztos alapon. A Katáék találtak egy egészen jó(nak tűnő) utat. El is indultunk, de rövidesen csalánerdő állta utunkat. Mi persze nem adtuk fel és továbbmentünk. A csalán után újra csalán jött, azzal a különbséggel, hogy most már a nyakunk sem volt tőle biztonságban. Nagy nehezen és néha hangos visítással tarkítva keresztül verekedtük magunkat. Egy távvezeték alatt (egyrendszerű, 400 kV-os) átvágtunk, majd elkaptuk Egeraracsát. Itt egy aranyos bácsi jóvoltából feltöltöttük már éppen kimerülő ivóvízkészletünket, és egy még aranyosabb néni szörpöt is adott. Dióskálon keresztülhaladva egy idegenvezetőt /Szabolcs/ is kaptunk (elég aggasztóan nézhettünk ki). Visszanézve, azért jó volt, mert nemigen boldogultunk volna. Vezetőnk szerencsére magabiztosan haladt előre, és szőlőkön, pincesorokon keresztül elérkeztünk Felsőrajkra. Rajk, Rajk, minket nem zavart az apró különbség. Itt a polgármester /Vigh László/ elszállásolt bennünket egy pihenőparkban. Ebben a faluban polgárőrség is van, majd ők vigyáznak ránk - mondta. Ennek ekkor még örültünk. Este vacsora után mellénk szegődött Pista bátyánk, aki polgárőr volt. Sokat mesélt a faluban történt betörésekről, a kutyájáról, unokájáról. Raullal kertészeti témákban is elmélyülten tárgyaltak. Egyszer csak felállt, hogy szívesen megmutatja a kertjét (éjjel fél egy volt). Nekünk persze nem kellett kétszer mondani, így kb. a csapat még ébren levő fele útra kelt. Rövid séta után megérkezve a felesége eredeti Pista's Palinka-val fogadott minket. (Hozzávalók: pálinka, cukor, aroma.) Szerencsére volt bora is, ez már egészen finom volt. A kiscsirkék simogatása után kimentünk a kertbe. A baromfiudvaron már várt minket a világ legselymesebb, rövid szőrű pulija... Nagyon jól nevelt volt, de ezt most nem mutatta be. A kert megtekintése után a csapat kétfelé vált, az egyik visszaindult, de Raul még megette a kutya másnapi kajáját. Néhány Pilóta keksszel felitatva az „ivászat” miatti alkoholtúltengést aludni tértünk. Másnap Gyuri kiakadva kérdezte, hogy őt miért nem vittük.

Július 29.
Az eddigi megerőltető túrázást pihentük ki. A polgármester még az előző este mondta, hogy ma Szent Anna napi búcsú lesz, szívesen látnak minket is. Délelőtt a kerítés mellett páran meghallgattuk a vízilabda VB döntőjét. A spanyolok nyertek a jugoszlávok ellen (4-2). Utána rikikiztünk, ezt Julcsi nyerte, mögötte alig lemaradva Balázs következett. Ezután részt vettünk egy misén, majd megnéztünk egy passiójátékot is. Este makarónit főztünk, de kénytelenek voltunk a szomszéd néninél befejezni, mert elfogyott a gáz (a túra felénél jártunk...). A Gyuri még lezárt egy palack vizet, atombiztosan, a nehéz időkre gondolva. Az este további részében ezt próbáltuk kinyitni.

Július 30.
Folytattuk sétánkat. Nagybakónaknak vettük az irányt. A táv egy részét busszal tettük meg, majd Gelséről indulva meglepően pontos és magabiztos túravezetéssel elértük célunkat. Egy tévétoronynál ebédeltünk, utána páran elmentek szedret szedni. Sebekkel borítva, de veszteség nélkül tértek vissza a szederbokrokkal vívott csatából, gazdag zsákmánnyal. Közben kiszámoltuk, hogy érdemes volt lecserélni a gyűjtögető életmódot a letelepedésre, gazdálkodásra. Réka úgy gondolta, hogy nem lesznek nehéz idők, ezért egy késsel levágta az atombiztosan rácsavart kupakot a Gyuri üvegéről. A hatalmas táv legyűrése után enyhe lelkiismeret-furdalással (ez csak egyes tagoknál jelentkezett) bekéredzkedtünk a falu óvodájának kertjébe. Itt néhányan egy pillanat alatt 12-13 évet fiatalodtak, és önfeledt homokozásba kezdtek. A vacsora előtt még megnéztük Réka felejthetetlen lovasbemutatóját is. Az ezt követő sátorverésnél még volt egy vidám kis epizód: Gyuriék a külsőt nagyon meghúzták elől, így a sátor hátulján kilátszott a belső rész. Ezt a Gyuri észrevette, és így szólt: „Ez olyan, mint a Réka nadrágja lovaglás közben.” Nahát ebből harsány kergetőzés lett, de a Gyuri gyorsabban futott. Estére hideget ettünk, mert gázt azóta sem tudtunk venni.

Július 31.
Az előző napinál némiképp pontatlanabb, de mindenképpen meggyőző vezetéssel eljutottunk Zalakarosra. Egy kempingben sikerült baráti árat kialkudnunk, így le is táboroztunk. A csapat kétfelé vált: Kata és Tanár Úr elmentek bevásárolni, mi pedig a fürdőbe. Rövid vízbelökdösődés után megestebédeltünk. Apró szervezési hiba miatt kénytelenek voltunk háborús módszerekkel elosztani a kenyeret, kis vajat, 1 vagdalthúst és az 5 cserkészkolbászt 12 felé. Rékának és Gyurinak azért itt is sikerült kiharcolnia egy sípszót az úszómestertől. Kielemeztük a túlsúlyosak arányát lebontva férfiakra és nőkre, de mivel nem volt reprezentatív a mintavételezés az eredményt megsemmisítettük. Vacsorára közfelkiáltással hot-dogot találtunk ki (egy-két ellenvéleménnyel). A virsli meghámozása közben kezdtük sejteni, hogy honnan eredhet az étel neve. Főzés után azért javult a helyzet (egészen amíg enni nem kezdtük). Eközben többen játszottak. A játékot ketten (esetleg négyen) játszották. Lényege, hogy egy alma nagyságú sárga labdát átjuttassanak a háló fölött a másik térfélre, úgy, hogy a másik ember vissza tudja ütni. Ezt haladók már úgy játsszák, hogy a másik ne tudja visszaütni. Néha önkéntelenül is haladó stílust vettek fel a játékosok. Ennek ellenére kétszer is sikerült 7 ütéses szériát elérni. Ezalatt megfőtt a virsli, és többen megállapították, hogy nem is olyan rossz hideget vacsorázni. Szerencsére volt zsemle és saláta is, így megint nem haltunk éhen. A vacsora vége felé megérkezett az éjjeliőr is. Kezdtünk aggódni. Több mindent is megtudtunk tőle:

- veszélyes zalakarosi bogarak vadásznak a turistákra
- a bácsi is volt fiatal
- szereti is őket, feltéve, hogy jól viselkednek (mi jók voltunk, így nem tudtuk meg, hogy mi történt a rosszakkal)
- a hatvanas években nehéz volt bekerülni a zánkai úttörőtáborba
- végül túránk mottóját is elmondta, megkoronázva ezzel az estét

Vegyes érzelmekkel elaludtunk.

Augusztus 1.
A kint alvók arra ébredtek, hogy egy fűnyíró száguld feléjük, de szerencsére már a védőangyaluk is ébren volt, így megint megúszták. Reggel még odaadtuk a gondnoknak a maradék virslit, nagyon örült neki, mi pedig gyorsan elindultunk. Az utolsó napon elmentünk megnézni a Kányavári-szigetet a Kis-Balatonban, majd hazafelé vettük az irányt. A vonaton még néhány fáradhatatlan fiatalnak sikerült kivívni az utastársak csodálatát, de úgy látszik be volt dugulva az orruk, mert mindezek ellenére a fülkében maradtak. Végül épségben és egészségben megérkeztünk a pályaudvarra, majd gyors sátorelosztás után mindenki hazaindult.

Lévai Balázs