A XIV. matekos tábor
/Börzsöny, 2001. október 31. - november 2./
 
 
 

Ezen a kiránduláson a B-sek közül Tanár Úr, Balázs, Gergő1, Gergő2, Gyuri, Noémi, Krisztián, Sári, Kriszta, Gábor, Julcsi, Kati és Fruzsina alias Panni (Julcsi szerint Franciska); az A-sok közül Kata, Zsófi, Nóri és Rebi voltak jelen. C-sek nem jöttek.

A találkozó a Nyugatiban volt 8 órakor. Gergő2 az utolsó utáni pillanatban érkezett meg, így a vonat Balázst leszámítva (aki laboron volt) a teljes csapattal indult el. A vonatról Kismaroson szálltunk át a kisvasútra, ami hála Gergő2 közreműködésének, a szokásosnál többször is megállt. Királyrétről először a zöld jelzésen indultunk, majd átvágtunk, és sikeresen elkaptuk Kóspallagot. Útközben a mocsár elnyelte Fruzsinát, és a cipőjét sehogy sem akarta kiengedni. Végül azért sikerült kiszabadítanunk, és egy ruhaváltás valamint a fényképezés után folytathattuk utunkat a többiek nyomában. Kóspallagról továbbgyalogoltunk szállásunkhoz, a Rablótanya kulcsosházhoz. Lepakoltunk, majd visszarohantunk a faluba, és a bevásárlás után frizbifociztunk. A nyerő taktika a vetkőzős csapaté volt. (Alulról kezdtük...) Julcsi számítása szerint 6:7-re nyertünk. Sötétedés után visszamentünk a szálláshoz, ahol először befűtöttünk. Ezután mindenki kirakta mindenét az asztalra. A következő pillanatban már mindenki mindenkinek a mindenét ette. Evés közben kitárgyaltuk az inerciarendszerek sajátosságait. Nem sokkal később megérkezett Balázs is, pók formájában. (Legalábbis néhányan azt hitték, mert Sári akkorát visított.) Miközben mi pisiltünk, a többiek majdnem mind elaludtak Sári meséjére.

MÁSNAP reggel derűsen ébredtünk Fruzsina teájának segítségével. Hosszas reggelizés után hatalmas szélben indultunk a Nagy-Hideg-hegyre. Egy idő után a sárga jelzést is megtaláltuk, így már azt is tudtuk, hogy hol vagyunk. Egy farakás tetején fényképezkedést tartottunk, majd a Vasedény kulcsosház érintésével értük el célunkat. Amikor már mindenki a csúcson volt, téptünk és marcangoltunk egy „kis” kenyeret, és megettük Gyuri kuglófját, amiből ő nem evett, hogy ne legyen olyan hájas hasa, mint a Gabónak. (A valós ok persze az volt, hogy senki sem tudott kuglófot tizenhetedelni.) Nem sokkal sötétedés előtt hazafelé indultunk: hideg volt, fújt a szél, koromsötét volt, fájt a lábunk, alig láttuk a jelzéseket, és a sebességkülönbségeknek hála 2-3 fős csoportokba szakadoztunk szét. Mindezek (és az út vége felé hulló eső) ellenére végigmentünk a 15 fokos lejtőn, 4 km/órás sebességgel, és mindenki épségben hazaérkezett. Friss gondolatokkal vacsoráztunk, miközben mindenki a csodájára járt Gergő2 és Gyuri frissen talált kerámiaszigetelőjének. Főztünk pudingot is, de Kati és Gyuri benne voltak (mármint nem a pudingban), így a vaníliásban is olyasmi színű (de nem mogyoró) darabok jelentek meg, mint a mogyorósban. Ennek ellenére a nagy része elfogyott. Este még úgy döntöttek a Gergők, hogy ők ilyen koszosan nem alszanak el. „Siessetek már!” - mondogattuk fényképezés közben 3 pulóverben és 2 kabátban, amíg ők megfürödtek a 0 + e fokos, falevelekkel belepett forrásvízben. Végül meghitt pillanatok közepette aludtunk el, egyesek Julcsi, mások Sári meséjére.

MÁSNAP a reggeli (jégcsapretket is ettünk) és a takarítás után útnak indultunk Zebegény felé. Néhányan plusz terhekkel jöttek, mint például Gergő2: végigcipelte a kerámiaszigetelőt. Aki hülye, haljon meg! Törökmezőtől a Malom-völgyi patakot követtük, egy hosszabb bevárással megszakítva. A szorgalmasabbja az út végén még felment a zebegényi Kálváriára, mialatt a többiek vettek két kiló kenyeret. (Vonatjegyre már nem jutott idő...) A vonatot éppen elértük, kivéve azokat, akik nem is törekedtek erre. De azért papírzsebivel integettünk nekik. Hazafelé a vonaton még megettük az összes kajánkat, sőt Julcsi és Kati azt is megtudták, hogy beleférnek Gyuri tolltartójába.

Németh Anna és Völgyi Katalin