A XLI. matekos tábor
/Norvégia, 2008. augusztus 21-31./
 
 
 

Norge: fjord, gleccser, hegy, vízesés, szikla, térélmény; szerpentin, alagút, komp; bárány, troll, rénszarvas; Cranberries, Scooter, Aqua, Kispál, Chili, Quimby, skip; Nap, felhő, ború, eső; láb, fenék; 60, 70, (80), ((90)); sziklaszürke, vörös, jégkék, mohazöld, áfonyakék; rorbu, fűtető; beach, kagyló; szabvány híd; nem szabvány szőke.

 
Számtalanszor szóba került a túrák közben, hogy az eddigi jó helyeken kívül, amerre járunk-kelünk, milyen más jó helyek is vannak még. Például Skócia, Tibet, Nepál, Kenya stb. És persze Norvégia. Ezek a célok hol felbukkantak, hol legyőzte őket a Mecsek vagy a Tátra. Ám egyszer csak újra előkerült, és azt vettük észre, hogy már le is foglaltuk a repülőjegyeket egy augusztus végi norvégiai útra. Márciusban, a költséghatékonyság jegyében ugyebár. Az utazás már itt elkezdődött, hiszen azon kívül, hogy nagyon szép ország, tele látnivalóval, nem sokat tudtunk róla. Nekiálltunk hát megtervezni a pontos útvonalat, ahogy kell, számos itt elhelyezésével. Többször is finomítottunk, felhasználva más, „konkurens” utazási irodák útjait, illetve egy-két fórumot, internetet. Az idő haladt, majd egy frizbizést követő tűzijáték-nézés után felvirradt augusztus 21-e.

Este indultunk Ferihegyről. A gép csak 2/3-ig volt tele, így még rögtön a gurulás megkezdése előtt lehetett helyezkedni, kényelmesen és ablak mellett „terpeszkedni”. Már sötétben szálltunk fel, irtó szép volt Budapest, meg egész Európa fentről. Ugyan Osloba mentünk, de a reptér főleg fapadosok kiszolgálására rendezkedett be, először úgy tűnt, mezőre szállunk le. Azért persze volt betonkifutó is, de csak egy. Visszafelé kicsit több időt töltöttünk el ott, hát kb. félóránként megy egy gép. Miután elment a londoni járat, egyszer csak megjelent néhány siklóernyős a légtérben, a kifutó felett... Nem egy Heathrow, de még csak nem is Ferihegy (amikor visszafelé földet értünk itthon, a gép helyben meg is fordult, és láttuk, hogy mögöttünk még 3 gép jön le szépen sorban). Tehát megérkeztünk Osloba (Rygge airport). Norvégia ugyebár nem EU, de schengeni ország, tehát simán lehet menni mindenféle útlevél és vám mizéria nélkül. De nem nekünk :) A két leányzó, meg Misi simán átsiklottak, de minket lekapcsoltak a vámőrök. Ezt Gyuri meg én másképp fogjuk mesélni... Az enyém elég szimpatikus volt, leszámítva, hogy nem pislogott. Egyszer sem. Találtunk egy közös nyelvet, méghozzá az angolt. A dél-norvégiai, rygge-i kiejtés és az én bő szókincsem szerencsésen egymásra talált, szóval el lehet képzelni, milyen magasröptű párbeszédek voltak :) Kérdezgette, hogy van-e nálunk alkohol meg cigi. A drog nem is érdekelte :) De egyik sem volt. Belenézett a táskákba is, és sajnos kivette belőle a koncepciót. Az enyémben még nem volt túl sok, de a Gyuriéból a másik, mogorva vámos teljesen eltüntette. Akkor engedett fel igazán, amikor kiderült, hogy autót bérlünk. Szóval nem csóró balkániak akarják új otthonuknak ezt a gyönyörű országot. Végül tényleg Norvég földre léptünk, Gyuri egy kicsit idegesebben, az Ő tisztje nem volt olyan szimpi, mint az enyém. Az autót a reptérre kértük, és a félreértések elkerülése miatt 00:15-re. Addig még volt egy kis időnk, egy Hertz-es (autókölcsönző cég) bácsi álldogált, de nekünk Europcar-os kellett (még fel is hívott aznap, hogy tényleg megyünk-e, és minden rendben van). Időközben a reptér kiürült, csak a biztonsági szolgálat, meg egy-két ember maradt. Vártuk a kocsit. Vártuk. Lassan kezdett zárni a reptér. És lassan kezdtünk izgulni, már azon tanakodtunk, ki hívja fel a kölcsönzőt. De két nő - hazafelé indulva - azért odajött hozzánk, hogy véletlenül nem akarunk-e autót bérelni, mert náluk van leadva egy kulcs. Persze akartunk, főleg, hogy az a kulcs a miénk volt. Aláírtunk egy papírt, kevesebb összegről, mint amit vártunk és ennyi. Odaadták a kulcsot és már volt is egy kocsink. Ugyan Volkswagen Passatot ígértek (or similar...) és helyette kaptunk egy Toyotát, de szuper volt! Óriási csomagtartó, nem kevésbé kényelmes utastér, szóval tényleg tök jó volt. És majdnem vadiúj. Elindultunk :)

Eleve úgy terveztük, hogy ha bírjuk, akkor első éjszaka vezetni fogunk, mert az időnek sajnos szűkében voltunk. Ment is gond nélkül, néha esett egy kicsit, de hát ez Norvégia. Reggelre meg is érkeztünk az első célponthoz: Kjeragbolten. Ez egy sziklatömb, ami beszorult két másik közé. A kocsit a parkolóban hagytuk, és kisebb-nagyobb dombokon átkelve, békés bárányok bégetése között bandukoltunk. Az út egyre inkább sziklássá vált, egyre tünedezett el a növényzet (bár nem voltunk túl magasan). A cél előtt egy méretes, kőből rakott útjelző segített megtalálni a helyes völgyet, ahol a beszorult kő található. Aki akar, ráállhat, és akkor alatta a több száz méteres mélység. Huh. Persze ez azért egy kicsit túlzás, de tényleg jó pár méter van alatta, viszont a másik irányba (a fjord felé) nézve tényleg ott az 1000 m. Lehet lélegzetelállítóan és „szülőknek” is fényképezni. Persze ráálltunk. És nem csúszott ki. Ez a túra jó 5 órás volt, úgyhogy mire visszaértünk a kocsihoz, már majdnem három volt. Akkor indult egy komp a másik célpont közelébe. „Leszáguldottunk” a szerpentinen, és egy kicsit ugratva épp' ráhuppantunk :) Alighogy felértünk, már indult is. Jött a bácsi a jeggyel, mondta az árát. Aztán meglátva az arcunkat, engedett tíz százalékot. Ez egy félig-meddig turistás komp volt, a Lysefjordon ment végig, majdnem az óceán partjáig. A kapitány „ékes” angolsággal mesélt mindenfélét, amit mi lelkesen megpróbáltunk kitalálni. A látvány viszont kárpótolt az információhiányért. Láttunk fókákat is, no meg azt a sziklát, amin nem is olyan rég még kint álltunk. Innen nézve mákszemnyi volt csak! Az út vége felé elhaladtunk a Preikestolen alatt is, ami másnapi úti célunk volt. Ez egy gigantikus (Norvégiával kapcsolatban csak ilyen jelzők adják vissza a valóságot) sziklafal, aminek szintén ki lehet ülni a szélére. És akkor tényleg 600 métert lehet lefelé nézni. Állati jó. Miután egy alvást kihagytunk, aznapra korai fekvést terveztünk be, és mivel Norvégia a vadkemping hazája, mi is így akartunk aludni. Röpke órányi kocsikázás-keresgélés után nagy nehezen találtunk egy megfelelő helyet. Fel is vertük a sátrakat, kitaláltuk ki hol/kivel alszik. Nyugovóra tértünk, még világosban.

Másnap a Preikestolent hódítottuk meg. Sajnos szombat volt, ennek megfelelően rengeteg ember, de még így is lenyűgöző volt. Tényleg ki lehet ülni a szélére és lenézni. Szédítően jó volt :) Mind a két túrán a „látnivalóhoz” vezető út is nagyon szép és látványos volt, szóval nem unatkozunk az odavezető úton sem. A mai alkalommal tavak mellett, egymásra hajigált sziklákon át vezetett az út. Rövid keresgélés után megtaláltuk eddigi legészakibb ládánkat is. Még aznap tovább is indultunk Bergen felé. Elvileg majdnem addig el is kellett volna jutnunk. Viszont kezdtünk elcsúszni az idővel. Este, már szürkületkor még megálltunk egy vízesés mellett (Latefossen), Misi még bele is ment egy kicsit. Kiváló érzéstelenítő volt. Továbbindultunk, már szállást keresve. Nem messze volt is egy kemping, ami ugyan zárva volt, de a recepción Panniék találtak egy cetlit, hogy a 3-as ház szabad, 300 koronába kerül. Ezt el is foglaltuk. Mellettünk patak zúgott, körbe-körbe fák voltak, idilli kemping volt. És másnap reggel kilépve a „teraszra” egy újabb vízesés látványa fogadott minket. Így megy ez arrafelé :)

Továbbálltunk Bergen felé. Erről a városról sok szépet írtak, szerettük volna alaposan megnézni, de sajnos csak egy rövid nézelődésre futotta, mert el voltunk csúszva a tervhez képest. Mivel nem akartunk egyik néznivalót sem teljes egészében kihúzni, így itt kellett egy kicsit rövidíteni. A tervről csak annyit, hogy eredetileg úgy akartunk menni, hogy a kocsit északon adjuk le, de mint időközben kiderült, ez majdnem duplázta volna a bérleti díjat, így kénytelenek voltunk visszavinni Rygge-re. Vesztettünk két napot. Egy-két dolgot lehúztunk ugyan, de a lényegi részek nem változtak, emiatt kicsit húzós lett az útvonal. Bergen előtt még útba ejtettünk egy vízesést (mi mást), de ez nem óriási volt, nem is bővizű. Hanem mögé lehetett menni :)

Bergenbe érve sétáltunk egyet a kikötőben, nagyon szépen felújított házak sorakoztak végig a parton. Mentünk egy kört az erődben, és megnéztünk volna egy templomot is, de sajnos zárva volt. Panni és Gyuri még beruháztak egy halas-rákos szendvicsre, „egyszer élünk” alapon. Horror ára volt :( Sajnos ez is így megy arrafelé. A kaja elképesztően drága volt. Egy kiló kenyér 800 Ft, egy kakaós csiga 700 stb. Szerencsére tudtuk előre, így egy csomó mindent vittünk itthonról, és kenyérből is néha ki lehetett fogni 300 forintosat is. Azért volt egy-két olcsóbb termék is, így nem éheztünk. Este konzerv, leves vagy mákos tészta volt az asztalon. A marcipán és a nutella viszont tényleg olcsó volt :)

És Bergenben nem esett (Norvégiában az a mondás járja, hogy Bergenben vagy esik, vagy hamarosan esni fog). A városnézés után még mentünk egy darabig, kompokon, szerpentineken és alagutakon át. Hála a tagolt partnak, és a meredek hegyeknek mindháromból rengeteg van. Sőt, ezek kombinációja is előfordult. Persze nem a komp-szerpentin (bár ez sem lehet rossz), de szerpentinező alagúton többször is átmentünk. Ahogy leszállt az este, ismét házat kerestünk. Ez sosem volt probléma, max. az ár miatt mentünk tovább, hely mindig volt. És mivel úgy kalkuláltunk előzetesen, hogy kempingben sátrazni kb. 400 korona, egy ház pedig kb. 600, a 300-400 NOK-os házakkal el voltunk kényeztetve. Hogy senkit se furdaljon a kíváncsiság, elárulom, a sátor többet nem került elő :) A ma esti szállás annyira komfortos volt, hogy még ugróasztal is járt hozzá. Vacsora és fürdés után lepihentünk. Egyszer csak megszólalt egy jól ismert hang: „Túl gyorsan mész!” Ő Andrea volt. A hatodik utas. Ha nagyon untuk, elaltattuk. Nos, Andrea Panniék navigátora volt, és éberen figyelt arra, nehogy akár csak egy kilométerrel is túllépjük a megengedett sebességet. Ha a sofőr figyelme kicsit elkalandozott, és 70 helyett 75-tel száguldott, Andrea máris figyelmeztette. Ez nagyon népszerű tulajdonsága volt :) Valahogy aktiválódott, és álmából felriadva ez volt az egyetlen, ami eszébe jutott. *

Más incidens nem volt, így reggel kipihenten ébredtünk, és korai indulás után elindultunk egy gleccserhez (Nigardsbreen). A korai időpontnak köszönhetően egy lélek sem volt rajtunk kívül, csak visszafelé találkoztunk egy nyugdíjas csoporttal. A jégfolyam hihetetlenül látványos volt, gyönyörű szép jégkék vágatok, „barlangok”. A teteje egy kicsit piszkos volt ugyan, de nagyon szép az egész. Ez nem volt túl messze a kocsitól, így viszonylag időben nekivágtunk a napi penzumnak. Az üres parkolóban Panni is ment egy kört a kocsival, de ez titok. Bár rengeteget autóztunk (összesen majdnem 4500 km-t), de az út nagy része önmagában is olyan látványos volt, hogy már ez is feledtette az autókázást. Ez is ilyen volt, meredek sziklafalak és fjordok között kanyargott az út, majd elindultunk fölfelé, egy hágóra. Ahogy fölértünk, holdbéli táj fogadott, kiszálltunk körbe nézni és fényképezni, de majd' elfújt minket a szél, így hamar visszamenekültünk az autóba. Erre a napra esett egy újabb híres látványosság: a Trollok lépcsője. Ez egy észbontó szerpentin, 180 (néha kicsit több) fokos kanyarokkal, és csak úgy mellesleg egy újabb, óriási vízeséssel. Napközben még megnéztünk egy árbóctemplomot Lomban. Ilyet több városban is találhatunk, ez az egyik legszebb volt. Csak fa felhasználásával építették. Egy igen energikus, és kedves lány mesélt is róla. Egész nap felhős, borult idő volt, a Misi betette a Gyűrűk ura zenéjét, pont passzolt ehhez a tájhoz. Bud városa mellett aludtunk, szokás szerint házban. A recepciós bácsit éppen elkaptuk, mielőtt hazament. Bár angolul nem tudott, és a pénztárgép is leküzdhetetlen volt számára, kaptunk egy házat. Esett az eső, és túl meleg sem volt.

Reggelre kisütött a nap, és megláttuk, hol is aludtunk. Közvetlenül egy tengerparti kempingbe vetett minket a sors, a felkelő nap pedig gyönyörű fényeket varázsolt a pici szigetekre a part előtt. Sajnos a bácsi nem ért vissza mire indultunk, így a pénzt egy borítékban betűztük az ajtóba. Norvégia :) Reggel alig néhány perc autózás után megérkeztünk Budba, ahol egy második világháborús erődöt néztünk meg. Az erődből körbenézve festői házak terültek el a lábunk alatt. A mai napra a Trollok templomának meglátogatását tűztük ki. Ez egy barlang, amiben egy vízesés is található. Az előző két nagyobb túrához képest ez rövidebb volt, kb. 1-1 óra fel és le. Bár a fent talált napló alapján valaki kikérte magának a parkolóban található félretájékoztatást, hiszen neki 2 órára volt szüksége, hogy felérjen. Pedig tényleg nem siettünk, lefelé pedig pláne nem (Adri térde szerette volna, ha gazdája nem rohan végig ezen a szép tájon, így gondoskodott róla, hogy legyen ideje szemlélődni). A bárányok itt sem hallgattak, de nem voltak túlságosan barátkozók, így Panninak most sem sikerült egyet sem megsimogatni.

A barlang maga se nem túl hosszú, sem nem különösebben szép, viszont néhány méternyi botorkálás (5 ember, 2 lámpa, vaksötét) egy kis üregbe értünk, ahova csak úgy zubogott be a víz. A néhány méter átmérőjű barlangban egy kis tó is volt, felülről pedig egy kisebb nyíláson át a napfény is bejutott. Ha nem lett volna jéghideg a víz, akár be is állhattunk volna alá. Néhány méterrel odébb egy víz által kivájt márvány-üregbe lehetett bemenni, ahol szintén volt vízesés is. A nap végére Trondheimbe értünk, de csak egy rövid városnézésre futotta, ugyanis menni akartunk még egy kicsit, könnyítve a másnapon. Nagyon szép, és óriási volt a katedrális, de sajnos zárva volt. A régi hídon átkelve jópofa, cölöpökre épült házakat láthattunk. Természetesen a több emeletesek is fából készültek, szépen felújítva, lefestve különböző színekre. Nem sokkal a város után még útba ejtettünk egy sziklarajzot. Norvégiában több helyen is lehet találni ilyen ősi, barlang-, illetve sziklarajzokat. Ezek egy kis erdő közepén levő sziklára voltak felvésve, Panni kedvéért elhittük, hogy jó régiek :) Érdekesek voltak, de egy kicsit talán túlságosan is fel voltak újítva, így bennem azért kétségek motoztak a korát illetően. Csak nehogy kiderüljön, hogy néhány kölyök beugratta a régészeket. Estére olyan szállást találtunk, ami még a Gyuri igényeit is maximálisan kielégítette: a kempingnél, az út túlsó oldalán egy sínpár futott, rajta rendszeres vonatközlekedéssel. Nagy volt az öröm.

Felkelés után reggeli, összepakolás, majd indulás. A leghosszabb nap. Ez volt az egyik „időnyerő” szakasz. Több mint 700 km autózás, semmi kirándulás, városnézés. Azért az út is nagyon szép volt, de ez egészen más Norvégia, mint az erősen szabdalt, brutális hegyekkel átszőtt nyugati partvidék. Lankás dombokon át, búzatáblák között barátságosan ívelő úton haladtunk észak felé. És azért vízesés itt is volt, igaz nem magas, inkább széles, és igazán bővizű. És csak úgy mellesleg, ezen a napon haladtunk át a sarkkörön. Nagyon jó hangulata volt, tényleg eltűnt a tajga, és tundra vette át a helyét. Semmi fa, rengeteg zuzmó, moha, harasztok. Aztán tovább haladva északra visszatértek a fenyők és a nyírfák. A nap végére, mintegy megkoronázva azt, még pont elcsíptük a híres Saltstraument (Malström). Ez egy örvény. Na de mekkora! A jelenség a tenger ár-apály tevékenységéből fakad, itt egy nagyon szűk (kb. 150 m) szorosban kell ide-oda áramlania a tengervíznek. A hihetetlenül precíz tervezésnek, valamint a következetesen betartott terveknek köszönhetően /meg egy kis szerencse.../ pont az örvénylés maximumánál érkeztünk a szoros felett átívelő hídhoz. Tényleg kavargott, szinte forrt a víz, és még a keresztülszáguldó motorcsónakot is rendesen megdobta. Azért a víz az úr. Szállás tekintetében majdnem gyásznap lett. Az örvényt is már szürkületben-este néztük meg, és még csak ezután kezdtünk kempinget, házat keresni. Estére eléggé lehűlt a levegő. Az egyik kempingben nagyon barátságosak és segítőkészek voltak, de nem volt ház (csak nagyon drága). Szerencsére volt még egy, nem túl messze. Itt szintén éppen hogy sikerült elkapni a recepciós nénit, mielőtt hazaindult volna. 600 NOK - mondta. De van benne saját fürdőszoba. Egyáltalán nem volt kedvünk sátrazni, így talán a Kft. leggyorsabb szavazásával elfogadtuk. Nagyon jó volt az addigi, költség-hatékony zuhanyozás helyett élmény-hatékonyan tusolni. Reggelre az eső is eleredt, így duplán jól választottunk.

A mai napra jutott egy nagy kompozás, át a Lofoten-szigetekre. A komp Bodo-ből indult. Andreának hála egy rövid bodo-i városnézés után megérkeztünk a kikötőbe, ahol behajózás után, elfoglalva helyünket csatlakozott hozzánk Leonardo, Michelangelo, Donatello és Raphaello. Egy norvég kisfiú rendezett nekünk rögtönzött bábjátékot, Adrit néha halálra rémítve. Jól szórakoztunk. A tenger (óceán) tükörsima volt, így a barátságos ringatózás hatására alvás és nézelődés váltogatta egymást. Talán a Lofoten-szigetek volt az egyetlen, amiről minden információforrásunk egybehangzóan azt állította, hogy gyönyörű, nem érdemes kihagyni. És tényleg nem. 800-1000 méter magas hegyek a tengerből kiemelkedve meredeken törnek az ég felé, csipkés csúcsokkal, a tövükben festői halászfalvakkal. Kikötés után délre fordultunk, hogy az alig néhány kilométerre levő, a világ egyik legrövidebb nevű települését megnézzük. A-ból visszafordultunk, és rövid, kenyér utáni hajsza után megebédeltünk a tengerparton. Hozzávalók: kaja, polifoam, két pulóver, széldzseki. De legalább nem esett. A test igényeit kielégítve ismét a szellem került előtérbe, így sétáltunk egyet egy szép kis halászfaluban. A parton cölöpökre épült, jellegzetesen vörös házikók álltak (rorbu házak), köztük keskeny kis sikátorok kanyarogtak. A kikötőben még az építés folyamatát is szemügyre vehettük, az egymás mellett sorakozó, különböző készültségi fokon álló házaknak köszönhetően. Nemsokára egy szintén híres szakaszra értünk, az egyik legészakibb, fehér homokos strandra. Csak a pálmafák hiányoztak. Meg a meleg. Így hát a kifekvés helyett inkább kagylót gyűjtöttünk, miközben a három legbátrabb ember (Adri, Misi és Gyuri) megmártóztak a habokban. Lábszárközépig. Estefelé ismét szálláskeresésbe fogtunk. Panninak hála, az itt-ek közelében mindig volt pár alternatívánk, így azért nem a vak véletlenre volt bízva az alvásunk. Hogy a kedvünkben járjon, Andrea is bevetette magát néha. Most is kinéztünk egyet, ami biztosan jónak ígérkezett, de persze azért be-benéztünk az út mellett található kempingekbe, hátha van még jobb is. Egy ilyenben találtuk talán a legjobb ár/érték arányú házikót. Nagy nappali, kényelmes hálószoba. És rettenetes kék fürdőszoba. Lehet, hogy ezért volt olyan olcsó. Nominálisan még mindig több volt, mint amit rászántunk volna, és időnk is bőven volt, így továbbálltunk az előzetesen kinézett kempingbe. Mivel Norvégia ezen részén kicsik a távolságok, nem került volna semmibe ide visszajönni, ha ott valamiért nem lenne hely. Előtte még búcsút vettünk a néni szintén kék macskájától és kutyájától. Ezek persze porcelánból voltak. A kempingünkben természetesen volt hely, és bónuszként kajakozni is lehetett, ingyen. Ezt a szót Norvégiában egyébként alig ismerik, valószínűleg a bevándorlók hurcolták be az országba. Ez az este tehát romantikus, naplementés kajakozással zárult. Sőt, szárazon megúsztuk, mivel az egyik kormányost sikerült lebeszélni a hajón belüli helycseréről (a másiknak eszébe sem jutott ilyesmi). A beborulás kicsi valószínűsége beszorozva a várható káresemény igen nagy értékével (8 fokos víz) ugyanis meghaladta a szerző kockázatvállalási hajlandóságát. Így egy kedves szövetségest maga mellé állítva, ugyanolyan elrendezésben értünk partot, mint ahogy elindultunk. És mivel már jó északon voltunk, mindez este tíz körül zajlott. Pár órával korábban egyébként az enyészet martalékává vált a Preikestolen-i legészakibb láda címe, mert a szigeteken is sikerült egyet megtalálni. Lefekvés előtt még egy dilemmát kellett eldöntenünk: másnap reggel elindulunk délre, és másfél napi autókázás után még megnézünk egy bányászvárost. Mindezt „rohanva”, ismét kevés időt szánva a városban sétálgatásra. Vagy délelőtt még kirándulunk egy közeli hegycsúcsra, és kora délután indulunk neki a távnak, viszont éjszaka is megyünk. Végül ez a változat nyert, két (és fél) nagyon jót nyertünk egy kicsi rosszal vegyítve.

A reggeli utáni készülődésben egyszer csak egy kisgyerek jelent meg a ház előtt. Szőke haj, égkék szemek, tejfehér bőr. Tipikus norvég jegyek. Német volt :) Nagyon érdeklődő és aranyos volt, de igazi mosolyt még Panninak sem sikerült kicsalni Tőle. Délelőtt még felmásztunk egy kisebb hegyre, ahonnan csodálatos körpanoráma nyílt a tengerből kibukkanó sziklákra, a sziget egyik „fővárosára” és a környező hegyekre. Itt még egy kisebb iskolás csoporttal is összefutottunk, akik a bicajokat a parkoló mellett hagyták (a teljes igazság az, hogy azért volt néhány, amelyik le is volt zárva...), a hátizsákoktól pedig a felfelé vezető úton szabadultak meg. A túra után átvágtunk egy komppal, és elkaptuk az ország egyik fő útvonalát, az E6-ost. Ennek nagy részét már láttuk, hiszen ezen jöttünk felfelé is, így már alig vártuk, hogy ismét a sarkkörös vidékre érjünk, ami talán a legszebb rész ezen a szakaszon. Fogytak a kilométerek, de még előttünk is volt rendesen. Aztán egyre több lett mögöttünk, mígnem hajnalra elértünk Roros városa mellé. Mivel már rég láttunk vízesést (és itt volt egy), úgy döntöttünk, hogy nem megyünk be a városba, hanem egy kicsit előtte megállunk, és azért alszunk is pár órát. Panni és Gyuri behúzódtak egy fedél alá, hálózsák tesztelési célból. Ők aludtak kényelmesebben. Hárman maradtunk a kocsiban, így mi pedig melegben. Szerencsére mind a két hálózsák jól funkcionált, így elég volt felkelteni a két expedícióst, kiolvasztásra nem volt szükség. A korai időpontnak hála „olcsó” kenyér is volt a boltban.

Rorosban rézbánya működött, ezt szerettük volna megnézni, illetve a város központi magját, amit nagyon szépen rendbe hoztak, hangulatos kis utcák kanyarognak a fűtetős, színesre festett faházak között. A bányába végül nem mentünk be, de a városkában sétálgattunk egy jót. Mivel hirtelen rengeteg időnk lett, úgy döntöttünk, hogy bár nem megyünk be a cuki Lillehammerbe, de Oslora még jut időnk. Ez nem szerepelt az eredeti tervünkben, mivel több helyen is azt olvastuk, hogy a többi városhoz képest nem túl szép. De végre valami, amit beletettünk a programba, és nem pedig kihúztunk onnan. Így aztán Rorosból lankás dombokon át haladunk délnek, megyünk, amíg ránk nem sötétedik, lehetőleg Oslo közelében pedig keresünk egy kempinget, és ott alszunk, hogy másnap (az utolsón) reggel indulva még időben bejussunk a városba. Lassan visszaérkezünk a kiindulási helyre, de még nem esett szó arról, hogy mivel töltöttük az időt az „unalmas” autókázás alatt. Növeltük műveltségünket, azonban Mr. H. (Thor Heyerdahl, norvég felfedező) és Mr. D. (Dexter, Űrgammák) alaposan betett nekünk. Na és hát a zene. A kocsi olyan szuper volt, hogy még CD-lejátszó is volt benne (sőt, beépített Andrea is). Még mp3-at is tudott lejátszani. Erre viszont nem voltunk felkészülve, így alig néhány CD volt csak nálunk, és ebből is csak egy volt mp3-as. Így aztán elég hamar a választék végére értünk. Ha valamelyik szám nem nyerte el valaki tetszését (vétójog), csak simán skipeltünk. Ha a lejátszónak viszont tetszett a szám, akkor csak sértődötten lefagyott, így egy idő után (ezt felismerve) csak lehalkítottuk. Abban azért megegyeztünk, hogy egy szám egy napon csak egyszer hangozhat el - egy-két közkedveltet leszámítva -, nehogy már egy kereskedelmi rádió színvonalára süllyedjünk (bár a választék így is sokrétűbb volt). Kora estére már elég közelinek ítéltük helyzetünket, így egy lágy dombokkal körülvett tó mellett vettük ki utolsó házunkat. Ma ismét hamar nyugovóra tértünk. Az utolsó reggel már úgy pakoltunk, hogy a repülőre is jó legyen, ilyen szempontból a két legveszélyesebb dolog a víz és a kés. Ötletként felmerült, hogy az ajándékba szánt marcipánba beleszúrunk két vezetéket - jól nézhet ki az átvilágításnál - de végül elvetettük.

Viszonylag hamar beértünk Osloba, és vasárnap lévén ingyen leparkoltunk a kikötő mellett. Az erődöt természetesen itt sem hagytuk ki. Ez is érdekes volt, de amit innen láttunk, talán még jobb. A kikötőben volt egy jó nagy hajó, nem messze tőle pedig egy óriási. A hosszát csak különböző mérnöki becslésekkel tudtuk tippelni. Az előjel legalább biztos volt, mindenesetre 300 méternél azért (talán) nem volt hosszabb. És persze jó magas is volt. Az erődből láttuk a városházát is, de aztán ezt megnéztük közelebbről is. Útközben még fűvel bevetett villamossínt is láttunk. A városháza inkább érdekes, mint szép, viszont Oslo többi része egyáltalán nem is rossz. Sok szép ház volt, de persze voltak kevésbé mutatósak is. Megnéztük még a királyi palotát, tiszteletreméltóan visszafogott. A városnézés végére még elmentünk megnézni az Operát is, ami a kikötőben helyezkedik el. Modern, fehér épület, a falán óriás Braille írással díszítve (de ez nem biztos).

Az Operánál végre megkaptuk azt, amit az egész úton „vártunk”, az esőt. Úgy készültünk, hogy Norvégiában rengeteget esik, de olyan szerencsénk volt, hogy minket egyszer sem kapott el (olyan persze volt, hogy reggelre esett, vagy éppen autóban ültünk). Ha sütött a Nap elég volt a póló, de felhős, borús időben azért nem ártott a pulcsi, néha kettő sem. És estére mindig hideg lett. Azért itt is csak pár percig esegetett, mire visszaértünk az autóhoz, abba is hagyta. Beszállva megkezdtük utolsó utunkat, a reptérre.

A kocsi leadása még a felvételnél is egyszerűbb volt, odaadtuk a kulcsot, és felírták a nevünket egy postit-re. Leadva. Rövid biztonsági ellenőrzés után kiléptünk Norvégiából. A reptéren alvással, illetve a reptéri forgalom nézegetésével töltöttük az időt. Miután felszállt mind az egy gép, jöttek a már említett siklóernyősök. Végül mi is nekilendültünk a kifutónak, igaz egy kis késéssel. A gép most tele volt, de azért nézelődéssel, olvasgatással és a szomszéd pár vitájának hallgatásával sikerült elütni az időt. Mire Magyarország fölé értünk a Nap is lement, az ablak mellett ülő szerencsések ezt is megcsodálhatták. Sőt, hála a vasárnap esti csúcsforgalomnak a pilóta még egy tiszteletkört is csinált Budapest és Pomáz felett, így duplán gyönyörködhettünk az esti, kivilágított városban. Mint tudjuk, minden relatív, itt a földön nem szeretjük annyira az alacsonyan szálló repülőket, de a gépből nézve nagyon is jó volt, ahogy szinte érintve a házak tetejét suhantunk el a város felett, mígnem kinyílt a futómű, és egyszer csak egy kis zökkenő után már a ferihegyi kifutón gurultunk. A gyorsan megkapott csomagokat felkapva hamar családtagok gyűrűjében találtuk magunkat, így ténylegesen véget ért a norvégiai nyaralásunk.

Bár több látnivalót ki kellett hagynunk (már az alapterv sem tartalmazott „mindent”), rengeteg sok szép dolgot láttunk, ami a szerencsén múlt, minden összejött, így azt hiszem ránk is igaz lesz a mondás, miszerint Norvégiába nem lehet pontosan egyszer utazni.

 
* Az írói fantázia itt egy kicsit meglódult, Andrea a valóságban csak annyit közölt - ami a második legjobb mondata volt - „a GPS vétel megszűnt”. Azt tudta előre, hogy alagút jön, sőt méterre pontosan tudta a sebességkorlátozó táblák helyét, de rendszeresen meglepődött, hogy az alagútban nem lát egy műholdat sem.

Lévai Balázs